arrow-leftarrow-rightchevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upfacebook-altfacebookinfoinstagrampinterestplay-circlequotesettingstiktokyoutube
HTML5 Banner
Visit Planetz

Több ezer középiskolás és felsőoktatásban részt vevő hallgató fiatal segít az árvízi védekezésben – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden reggel a Pest vármegyei Pócsmegyeren. Hankó Balázs azt mondta, “erős fiataljaink vannak, akik készek minden olyan helyzetben segíteni, amikor szükség van rájuk; most olyan helyzetet élünk, amikor mindenkinek az összefogására szükség van”.

A miniszter köszönetét fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK), amellyel nem először szerveznek közös segítő megmozdulásokat.

Bejelentette, a következő napokban több ezer fiatalt mozgósítanak, hogy a Duna szakaszain végig segítsék az árvízi védekezést. Hozzátette, hogy “önkéntes krediteket” fognak kapni a résztvevők.
A HÖOK a NEPTUN rendszeren keresztül küldött üzenetet a hallgatóknak, a Nemzeti Szakképzési Hivatal a KRÉTA rendszeren keresztül hívta segíteni a fiatalokat, a kormány pedig a koordinálásban segíti őket – fejtette ki.

Kiemelte, hogy a Lyonból, a WorldSkills világversenyről hétfőn hazatérő, szakképzésben tanuló csapat is részt vesz a védekezésben. A versenyen az érmek összesítése alapján Magyarország a 10. helyen zárt, és amint hazaértek, rögtön jöttek is segíteni – mondta.

Ismertette, az árvízi védekezésben való részvétel beleszámít a középiskolások 50 órás kötelező közösségi szolgálatába.

Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke elmondta, hogy az árvízi védekezésben részt vevő hallgatók a jövő évi EFOTT-ra napijegyet fognak kapni, segítségüket pedig a kreditekkel is jutalmazzák.

(MTI)

Hozzászólás írása

Ajaj, nem vagy bejelentkezve! Te tudtad, hogy a fenti cikk elolvasásáért pontot kaptál volna a PlanetZ oldalán? Regisztrálj 1 perc alatt az alábbi linken, gyűjts pontot a cikkek elolvasásáért, kommentelésért és megosztásért. Legyél aktív tag és váltsd be a pontjaid értékes ajándékokra!