Szinte mindenhol olvad az örökfagy, ahol a kutatók mérik

Az Északi-sarkvidék fagyott talaja első pillantásra mozdulatlannak tűnhet, valójában azonban jelentős átalakulás zajlik a felszín alatt. Egy új, globális kutatás szerint az örökfagy degradációja már nem néhány elszigetelt terület problémája: az Északi-sarkvidéktől az Antarktiszon át egészen Európa és Ázsia magashegységeiig kimutatható.

A George Washington University által vezetett nemzetközi kutatócsoport 156 mérőhely hosszú távú adatait elemezte. A vizsgálatban szereplő helyszínek legalább tíz évnyi mérési adattal rendelkeztek a 2000 és 2024 közötti időszakból, az átlagos adatsor pedig körülbelül húsz évet ölelt fel.

Az eredmények alapján a permafroszt felett található, nyaranta felolvadó talajréteg egyre mélyebbre terjed. A leggyorsabb változásokat ráadásul nem feltétlenül az Északi-sarkvidéken, hanem a magashegységekben figyelték meg.

Mi az a permafroszt?

Permafrosztnak azt a talajt, kőzetet vagy üledéket nevezzük, amely legalább két egymást követő éven keresztül fagypont alatti állapotban marad.

A felszín közelében azonban található egy úgynevezett aktív réteg. Ez minden nyáron felolvad, télen pedig újra megfagy. Ennek vastagsága ezért fontos jelzője annak, hogyan változik az alatta található tartósan fagyott talaj.

Ha az aktív réteg hosszú távon egyre vastagabbá válik, az azt jelzi, hogy nyaranta egyre mélyebbre hatol az olvadás.

A permafroszt jelentősége óriási. Becslések szerint az északi félteke jégmentes szárazföldi területének közel 15 százaléka alatt megtalálható, az Antarktisz jégmentes felszíneinek pedig csaknem egészét érinti.

Több mint húsz év adatait vizsgálták

A folyóiratban megjelent kutatás az első olyan globális elemzés, amely hosszú távú aktívréteg-méréseket hasonlított össze ilyen sok különböző régióban.

A kutatók eredetileg 316 megfigyelőállomás adatait gyűjtötték össze. Ezek közül 156 rendelkezett legalább tíz évnyi megfelelő mérési adattal ahhoz, hogy bekerüljön a részletes elemzésbe.

Az eredmények szerint az északi féltekén vizsgált mérőhelyek 66,4 százalékán statisztikailag kimutathatóan mélyebbre került az aktív réteg 2000 és 2024 között.

Az északi-sarkvidéki állomások 55 százalékánál, az antarktiszi helyszínek mintegy 38 százalékánál tapasztaltak jelentős növekedést.

A hegyvidékeken még gyorsabb a változás

Az egyik legmeglepőbb eredményt a magashegységek szolgáltatták.

Az európai hegyvidéki mérőhelyek több mint 90 százalékánál vastagodott az aktív réteg. Az átlagos növekedés évente körülbelül 10 centiméter volt, bár az egyes helyszínek között jelentős különbségek mutatkoztak.

Az olasz Alpokban egyes mérőhelyeken évente 9,7–20,2 centiméteres, a francia Alpokban pedig 7,7–17,6 centiméteres növekedést mértek.

Egy svájci helyszínen, a Schilthornnál 2022-ben az aktív réteg vastagsága meghaladta a 13 métert, ami rekordnak számított az adott mérési sorozatban.

Hasonló tendencia jelentkezett Ázsia magashegységeiben is: az ottani mérőhelyek több mint 90 százalékánál szintén kimutatható volt a változás.