Svájc méretű lyuk az Antarktiszon: megszületett a magyarázat a jégtakaró titokzatos repedésére

Az Antarktisz jeges csendje felett egyszer csak megjelent egy sötét folt – a tudósok döbbenten figyelték, ahogy 2017 telén egy Svájc méretű nyílás tátongott a téli tengeri jégben. Azóta rejtély övezte a jelenséget. Most azonban új kutatások végre fényt derítettek arra, hogyan és miért szakadhatott fel ez a hatalmas lyuk – és mit jelenthet mindez bolygónk jövőjére nézve.

Egy titokzatos jelenség a világ peremén

A Déli-óceán télen jéggel borított, rideg világát ritkán zavarják meg látványos események. Éppen ezért volt annyira megdöbbentő, amikor a NASA műholdjai egy sötét, nyitott vízfelületet észleltek a Maud Rise nevű víz alatti hegy fölött – több száz mérföldre a legközelebbi partvonaltól.

Ez a polynya (jelentése: nyílt víz a jégmezőben) nemcsak szokatlan helyen jelent meg, hanem heteken át nyitva is maradt – és olyan mennyiségű hőt bocsátott ki a légkörbe, amely húszszorosa volt egy normál jégtakaró átszivárgó hőjének.

Mi történt valójában?

A kutatók robotúszókat, elefántfókákat és magas felbontású modelleket vetettek be, hogy megfejtsék a rejtélyt. A válasz egy bonyolult, de lenyűgöző láncolatban rejlik:

• Felszín alatti meleg, sós víz a Weddell Gyre nevű áramlat gyorsulása révén közelebb került a jégtakaróhoz.

• Viharok és atmoszférikus folyók kavarták meg a vizet, meleget és sót szállítva a Maud Rise-hoz.

• Az utolsó lökést a „Ekman-transzport” adta meg – egy száz éve leírt fizikai jelenség, amely a Föld forgásának hatására oldalirányban sodorja a vizet.

Ez a kombináció felborította az óceán rétegződését, beindította a konvekciót, és szó szerint „feltépte” a jeget.

Egy jéglyuk, globális következményekkel

Bár a polynya lokálisnak tűnhet, hatása világméretű lehet. Ahogy a mély víz felfelé áramlik, szén-dioxid szabadulhat fel, miközben az oxigéndús, sós víz a tengerfenék felé száll – táplálva a globális áramlási rendszert, amely az éghajlat szabályozásában kulcsszerepet játszik.

Sarah Gille professzor, a kutatás egyik társszerzője szerint a polynyák „lenyomata” még évekkel a kialakulásuk után is jelen van az óceánban: befolyásolják a víz hőmérsékletét, áramlásait és az Antarktisz pereménél zajló olvadást.

Mi jöhet ezután?

Az 1970-es évek óta most először tapasztalható csökkenés a déli tengeri jég kiterjedésében. A tudósok figyelmeztetnek: a Maud Rise-féle polynyák gyakrabban visszatérhetnek, ahogy a bolygó melegszik, a sarki szelek pedig erősebbé válnak.

Ez nem csupán látványos természeti anomália – hanem egy újabb jele annak, hogy a klímaváltozás miként formálja át a Föld leginkább érintetlennek hitt területeit is.

Amit egy polynya üzenhet a világnak:

• A tengeri jég változása nemcsak a jégtakarót érinti, hanem a szénkörforgást, hőeloszlást és globális óceáni áramlatokat is.

• A tudományos válaszok nemcsak a jövőbeli polynyákra, hanem az éghajlati előrejelzések pontosságára is hatással lehetnek.

A kutatás világossá tette: amit a Déli-sark jege rejt, az nem marad a jég alatt. A bolygó szívverését ma már az Antarktisz is diktálja. És ha jól figyelünk, talán előbb megtanulunk alkalmazkodni.

A teljes tanulmány a Science Advances folyóiratban jelent meg .