arrow-leftarrow-rightchevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upfacebook-altfacebookinfoinstagrampinterestplay-circlequotesettingstiktokyoutube
HTML5 Banner
Visit Planetz

Véget ért a jelentős esőzés Szlovákia területén, és ezzel összefüggésben a Duna vízszintjének tetőzése ma délelőtt várható Pozsonynál – közölték a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) munkatársai pozsonyi sajtótájékoztatójukon.

A SHMÚ előrejelzése szerint a Duna vízszintje Pozsonynál 950 centiméteren tetőzhet, ami ugyan magas, de csaknem fél méterrel elmarad a legutóbbi – 2002 augusztusi – nagy árvízkor mérttől. Akkor a város egy sor rendkívüli intézkedésre kényszerült a komolyabb károk elkerülése érdekében.

A folyó Pozsonyál már részben elárasztotta a rakpartot, ezért több utat és parkot ideiglenesen lezártak a hatóságok, valamint Pozsony Dévényújfalu városrészében, amely fekvése miatt általában a leginkább veszélyeztetett, elővigyázatosságból mintegy száz embert kitelepítettek, és másutt is a fővárosban a tömegközlekedés egyes járatait elterelik.

Az óváros védelmére rendelkezésre állnak mobil árvízvédelmi gátak, de várhatóan olyan mértékű beavatkozásra nem lesz szükség, mint két évtizeddel ezelőtt. A közelgő tetőzésre készülve hétfő délután lezárták a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél lévő hidat.

Hétfőn Révkomáromnál felállították a mobil árvízvédelmi gátakat, mert ott már szükség van erre a várható 840 centiméteres tetőzés miatt. Noha ez is magas vízszint, szintén csaknem fél méterrel marad el a 2013-as rekordtól.

A SHMÚ szerint az ár viszonylag gyorsan levonul, Párkány és Esztergom között csütörtökre virradóan tetőzik majd. Továbbra is összetett a helyzet azonban a Morva vízgyűjtőterületén, mert a Kis-Kárpátokból érkező mellékfolyói továbbra is duzzasztják. Az árvízhelyzet miatt hétfőn rendkívüli ülést tartott a pozsonyi kormány, és ezen Robert Fico miniszterelnök pénzügyi támogatásokat jelentett be az árvízkárok helyrehozatalára.

Hozzászólás írása

Ajaj, nem vagy bejelentkezve! Te tudtad, hogy a fenti cikk elolvasásáért pontot kaptál volna a PlanetZ oldalán? Regisztrálj 1 perc alatt az alábbi linken, gyűjts pontot a cikkek elolvasásáért, kommentelésért és megosztásért. Legyél aktív tag és váltsd be a pontjaid értékes ajándékokra!