Nem a felszíni olvadás okozza a sarki jégveszteség nagy részét

Ha a sarki jég pusztulására gondolunk, könnyű magunk elé képzelni a napsütésben olvadó jégfelszínt és az abból kialakuló vízfolyásokat. A Grönlandot és az Antarktiszt borító hatalmas jégtakarók tömegvesztésének nagy része azonban egészen más módon történik.

Egy új, közel fél évszázad műholdas megfigyeléseit összesítő kutatás szerint 1979 és 2023 között a két jégtakaró együttesen mintegy 11,3 billió tonna jeget veszített. Ennek mindössze 16 százalékát magyarázzák a felszíni folyamatok, miközben a veszteség 84 százaléka a gleccserek gyorsuló mozgásához és az óceánba kerülő jéghez kapcsolódott.

Közel fél évszázad műholdas adatait egyesítették

A kutatás az Ice Sheet Mass Balance Inter-comparison Exercise, vagyis az IMBIE nemzetközi együttműködés eredménye. A tudósok nem egyetlen új műhold mérési eredményeit vizsgálták, hanem 42 korábbi műholdas felmérést egyesítettek, amelyek összesen 27 műholdküldetésből származtak.

A Grönlandra vonatkozó adatsor egészen 1972-ig, az antarktiszi pedig 1979-ig nyúlik vissza. A kutatók több különböző mérési módszert vetettek össze: vizsgálták többek között a jégfelszín magasságának változását, a jégtömeg változásából eredő gravitációs eltéréseket és a gleccserek áramlási sebességét.

Az eredmény az eddigi egyik leghosszabb és legátfogóbb adatsor arról, hogyan változott a Föld két hatalmas jégtakarója az elmúlt évtizedekben.

Nem egyszerűen „elolvad” a jég

Egy jégtakaró többféleképpen veszíthet a tömegéből. A felszínen keletkező olvadékvíz elfolyhat az óceánba, de a jég maga is folyamatosan mozog a kontinens belsejéből a partvidék felé.

A partot elérő gleccserekből jéghegyek szakadhatnak le, illetve a jég az óceánnal érintkezve alulról is olvadhat. Ha a gleccserek felgyorsulnak, egyre több szárazföldi jég jut a tengerbe.

A kutatás szerint ez a dinamikus jégveszteség adta a Grönlandról és az Antarktiszról 1979 és 2023 között eltűnt jég 84 százalékát.

Ez azért fontos, mert arra mutat rá, hogy a sarki jégtakarók sorsát nem lehet pusztán a levegő hőmérsékletének és a nyári felszíni olvadásnak a vizsgálatával megérteni. Az óceán és a jég találkozása legalább ilyen lényeges.

Grönland és az Antarktisz nem ugyanúgy változik

A két jégtakaró között jelentős különbségek vannak.

Az Antarktiszon a vizsgált időszak nettó tömegveszteségét a kutatás szerint teljes egészében a gleccserek dinamikája okozta. Grönland esetében jóval nagyobb szerepe van a felszíni olvadásnak: az 1972 és 2023 közötti veszteség körülbelül kétharmada kapcsolódott a gleccserekhez, egyharmada pedig a felszíni tömegmérleg változásához.

Grönland ráadásul az Antarktisznál jóval kisebb jégtakaróval rendelkezik, mégis a két térség 1979 és 2023 közötti összesített jégveszteségének mintegy 60 százalékáért felelt.

A grönlandi felszíni olvadás jelentőségét ezért sem szabad alábecsülni.