Közel száz év után derült ki, hogyan ütött vissza egy erdőtelepítési program

A faültetést ma a természetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legegyszerűbb eszközének tekintjük. Egy új olasz–svájci kutatás azonban arra figyelmeztet, hogy önmagában attól még nem lesz egészségesebb egy ökoszisztéma, hogy több fa nő rajta.

Észak-Olaszországban az 1930-as években nagyszabású erdőtelepítések kezdődtek. Hegyi rétekre és legelőkre nagy mennyiségben ültettek lucfenyőt, részben a talajerózió mérséklése, részben pedig a fakitermelés számára hasznos faanyag előállítása érdekében.

Közel száz évvel később a kutatók megvizsgálták, milyen hosszú távú ökológiai következményekkel járt a beavatkozás. Az eredmény meglepő: a lucfenyő-ültetvényeken 74,5 százalékkal kevesebb növényfajt találtak, mint a közeli gyepeken, és 50,3 százalékkal kevesebbet, mint az őshonos lombhullató erdőkben.

Egy csaknem százéves természetvédelmi kísérlet

Az 1930-as években az akkori olasz vezetés több hegyvidéki terület erdősítését támogatta. A gyors növekedésű és értékes faanyagot biztosító közönséges lucfenyő kézenfekvő választásnak tűnt.

A probléma az volt, hogy a fákat olyan területeken is nagy számban telepítették, amelyek nem tartoztak a lucfenyő helyi természetes elterjedési területéhez. Az addigi rétek és legelők helyén így sűrű, szinte egyetlen fafajból álló állományok jöttek létre.

A Milánói Egyetem és a Lausanne-i Egyetem kutatóinak különleges lehetőséget jelentett ez a történelmi örökség: csaknem egy évszázad elteltével vizsgálhatták meg egy nagy léptékű erdőtelepítés hosszú távú következményeit.

Hét növényfaj állt szemben harminchéttel

A kutatók 2023 márciusa és júliusa között két észak-olaszországi területen végeztek felméréseket.

Összesen 25 mintaterületet vizsgáltak lucfenyő-ültetvényeken, őshonos lombhullató erdőkben és régóta fennálló hegyi gyepeken.

A különbség a növényvilágban rendkívül látványos volt.

Egy lucfenyves mintaterületen mediánértékben mindössze 7 növényfajt találtak. Az őshonos lombhullató erdőkben ugyanez az érték 18,5, a gyepeken pedig 37 faj volt.

Vagyis a csaknem százéves lucfenyvesek növényfaj-gazdagsága 50,3 százalékkal maradt el az őshonos erdőkétől és 74,5 százalékkal a gyepekétől.

Mi történt a fenyők alatt?

A kutatás szerint az egyik legfontosabb tényező a fény.

Az őshonos lombhullató fák télen elveszítik leveleiket. Emiatt tavasszal, még a lombkorona teljes bezáródása előtt jelentős mennyiségű napfény éri az erdő talaját. Számos erdei növény éppen ezt a rövid időszakot használja ki növekedésre és virágzásra.

A lucfenyő ezzel szemben örökzöld.

Sűrű lombkoronája egész évben árnyékban tartja a talajt, ezért az aljnövényzet számára jóval kevesebb fény áll rendelkezésre. A kutatók ennek megfelelően kevesebb korán virágzó növényt és fiatal őshonos fát találtak a fenyvesekben.

Ehhez társul a lehulló tűlevelek hatása is. Ezek lassabban bomlanak le, felhalmozódnak a talaj felszínén, és megváltoztatják annak kémiai tulajdonságait.