arrow-leftarrow-rightchevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upfacebook-altfacebookinfoinstagrampinterestplay-circlequotesettingstiktokyoutube

A SpaceX és a nemzetközi űrügynökségek közös döntése alapján egyelőre nem indul el az Axiom-4 misszió, amely a Nemzetközi Űrállomásra viszi a világ első magyar, indiai és lengyel kereskedelmi űrhajósát. A kilövés előtti órákban technikai problémák léptek fel, a személyzet így továbbra is a földön várakozik. Az indulás időpontját a partnerek a fedélzeti rendszerek állapotának és az ISS aktuális körülményeinek figyelembevételével határozzák meg. A misszió négyfős legénységének tagja Kapu Tibor is, aki a HUNOR program keretében vesz részt a repülésben.

Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton. Mint írták, a Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, ugyanakkor a Roszkoszmosz továbbra is figyelemmel kíséri és karbantartja az ISS orosz szegmensét.

Közben a SpaceX csapata is kijavította a Falcon 9 hordozórakétánál jelentkezett hibát, majd sikeresen végrehajtotta a startot megelőző indítási főpróbát – olvasható a bejegyzésben.

Az Axiom-4 misszió indítását legutóbb csütörtökön halasztották el a Nemzetközi Űrállomáson észlelt nyomásváltozás miatt. A NASA – közölte magyar idő szerint csütörtök délután a NASA akkor azt közölte, hogy a Roszkoszmosszal együttműködve vizsgálják egy újonnan észlelt nyomásváltozás okát, amely a Nemzetközi Űrállomás Zvezda kiszolgálómoduljának leghátsó szegmensében végzett legutóbbi javítás után jelentkezett.

Az Axiom-4 misszió legénységének tagja a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson. A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellene elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről.

(MTI/ Fotó:Koszticsák Szilárd)

Hozzászólás írása

Ajaj, nem vagy bejelentkezve! Te tudtad, hogy a fenti cikk elolvasásáért pontot kaptál volna a PlanetZ oldalán? Regisztrálj 1 perc alatt az alábbi linken, gyűjts pontot a cikkek elolvasásáért, kommentelésért és megosztásért. Legyél aktív tag és váltsd be a pontjaid értékes ajándékokra!