Az Északi-sarkvidék a Föld egyik legérintetlenebb térségének tűnik. A valóság azonban mára egészen más képet mutat: a jégmezők alatt lassan, de biztosan gyűlik a mérgező örökség, amely a világ iparosodásának árnyékában született. Egy friss, dán kutatók által publikált tanulmány kimutatta, hogy a higanyszennyezés nem állt meg a határoknál – az évszázados óceáni áramlatok észak felé sodorják a mérgező anyagokat, fokozva a veszélyt az arktiszi ökoszisztémákban élő állatokra és emberekre egyaránt.
A szennyezés útja: óceáni áramlatok és izotópok nyomában
A higany, amelyet egykor ipari kémények, aranybányák és vegyipari üzemek ontottak a légkörbe, nem tűnt el nyomtalanul. Miután a levegőből lehullott, az óceánokba került, ahol a tengervíz mélyén évszázadokra „parkol”. A kutatók szerint a Grönland nyugati partját elérő víztestek az Atlanti-óceán Irminger-áramlatán keresztül juttatják el a múlt szennyezését a sarkkör vidékére.
A dán kutatócsoport több mint 700 mintát elemzett, jegesmedvék, fókák, halak és ősi tőzeg rétegeiből. Az izotópok, a higany különféle változatai olyanok, mint a kémiai ujjlenyomatok: pontosan megmutatják, honnan származik a szennyező anyag, és milyen úton jutott el az Arktiszra.
Az arktiszi ragadozók testében gyűlik a múlt terhe
A megdöbbentő eredmények azt mutatják, hogy bár a világ nagy része az 1970-es évektől kezdve csökkentette a higanykibocsátást, az északi sarkvidéki állatok testében mért higanyszint nem csökkent, sőt, sok esetben emelkedett. A jegesmedvék, fogascetek és tengeri madarak testében talált koncentrációk mára húsz-harmincszorosára nőttek az iparosodás előtti szintekhez képest.
A jelenségre a tanulmány új fényt vetett: a lassan mozgó óceáni áramlatok akár másfél évszázadig is sodorhatják a szennyezést, mielőtt elérik az Arktiszt. Ez megmagyarázza, miért nem érzékelhető azonnali pozitív hatás a kibocsátás visszafogásának ellenére sem.
A tőzeg és a jég mesél a szennyezés történetéről
A kutatásban vizsgált tőzegmagok időrendi térképet rajzoltak a higany útjáról. A felsőbb rétegekben, vagyis az utóbbi évszázadokban lerakódott szintekben, magasabb volt a nehezebb higanyizotópok aránya, ami arra utal, hogy a modern szennyezés egyre inkább felhalmozódik. A permafroszt mélyebb rétegei ezzel szemben még viszonylag alacsony higanytartalommal bírnak.
Az északi tengeri élővilág, amely az élelmiszerlánc csúcsán elhelyezkedő ragadozók révén koncentrálja a szennyeződéseket, különösen érzékenyen reagál ezekre a változásokra. A kutatók kimutatták, hogy a magas higanyszint összefügg az immunrendszer legyengülésével, hormonális zavarokkal, és akár a viselkedésbeli és érzékszervi funkciók módosulásával is.
Az őslakos közösségek is veszélyben vannak
A sarkvidéki bennszülött közösségek sok esetben még mindig a tengeri emlősök húsára támaszkodnak táplálékként. Számukra a higanyszennyezés nemcsak ökológiai, hanem egészségügyi krízis is. A hosszú élettartamú, zsíros szövetekben dúsuló higany már most is komoly kockázatot jelent a következő generációk számára.
A kutatók szerint a Minamata Egyezmény, amely a higanykibocsátás korlátozását célozza világszerte, alapvető fontosságú lépés, de nem elegendő. A hatások ugyanis késleltetve jelentkeznek: a mostani intézkedések eredményei csupán a következő évszázadokban lesznek mérhetők az Arktiszon.
Mi lehet a megoldás?
Bár a már óceánba került higanyt nem lehet visszahozni, minden újabb kibocsátás visszafogása számít. Minden egyes gramm, amely nem kerül be a vízkörforgásba, csökkenti a jövőbeli kockázatokat. Emellett fontos szerepe van a hosszú távú monitoringrendszereknek, a higanyizotópokra épülő előrejelző modelleknek, valamint a sarkvidéki közösségek táplálkozási tanácsadásának is.
A kutatók a GreenPaths és a WhaleAdapt programokon keresztül folytatják a nyomon követést, tőzegminták, gleccservíz, folyók és állatok izotópadatait elemezve, hogy még időben jelezhessék a jövőbeli veszélyzónák kialakulását.
A múlt nem enged – de a jövő még formálható
Az Arktisz a klímaváltozás mellett most már a szennyezés késleltetett hatásaival is küzd. A tudomány eszközeivel sikerült feltérképezni a láthatatlan higanyáramlásokat, de a politikai és társadalmi döntéshozatalra hárul a feladat, hogy ezekre reagálva megelőzze a legsúlyosabb következményeket. A 19. század ipari forradalmának szennyezése ma már a 21. század sarkvidéki túlélését veszélyezteti.
A cikk alapjául szolgáló kutatás a Nature Communications folyóiratban jelent meg.
Fotó: Canva
Hozzászólás írása
Ajaj, nem vagy bejelentkezve! Te tudtad, hogy a fenti cikk elolvasásáért pontot kaptál volna a PlanetZ oldalán? Regisztrálj 1 perc alatt az alábbi linken, gyűjts pontot a cikkek elolvasásáért, kommentelésért és megosztásért. Legyél aktív tag és váltsd be a pontjaid értékes ajándékokra!