Emiatt haltak ki az óriás kenguruk

Mielőtt az emberek megjelentek volna Ausztrália földjén, a kontinensen hatalmas állatok uralkodtak. Óriási hüllők, mennydörgő madarak és erőteljes erszényesek népesítették be a buja esőerdőket. Ezek között élt a Protemnodon is – egy mára kihalt óriáskenguru-nemzetség.

Bár ezek az állatok akár 170 kilogrammot is nyomhattak, életmódjuk meglepően helyhez kötött volt. Új kutatások szerint a Protemnodonok kis területeken belül mozogtak, szinte soha nem távolodtak el otthonuktól. Ez a szokás végzetesnek bizonyult, amikor az éghajlat változni kezdett, és az esőerdők eltűntek.

Miért nem vándoroltak a Protemnodonok?

Általános megfigyelés, hogy a nagy testű növényevők hatalmas területeken vándorolnak táplálék után. A tudósok éppen ezért úgy gondolták, hogy a Protemnodonnak is legalább 11 négyzetkilométeres élettere volt.

Ám amikor kutatók a Mt Etna régió mészkőbarlangjaiból származó ősi fogmaradványokat vizsgálták, meglepő eredményre jutottak. A fogzománcban talált stronciumizotópok – amelyek az állatok egykori táplálkozási területének geológiáját tükrözik – azt mutatták, hogy ezek az óriáskenguruk szinte kizárólag a helyi mészkőterületeken belül mozogtak.

Egyetlen példány fogainál találtak arra utaló jeleket, hogy az állat mintegy másfél kilométerrel eltávolodhatott a szokásos területétől – ám az sem biztos, hogy ez még életében történt, mivel ragadozók (például a Thylacoleo carnifex) elhurcolhatták a tetemét.

Miért maradtak helyben?

A kutatás három fő okot talált arra, miért nem tett meg nagy távolságokat a Protemnodon:

1. Bőséges erőforrások – A Mt Etna térségében több mint 200 ezer évig stabil, gazdag esőerdő borította a tájat, így a táplálékért nem kellett messzire menniük.

2. Táplálkozási szokások – A Protemnodon nem legelt, mint a mai kenguruk többsége, hanem inkább fák leveleit, gyümölcsöket és puha növényzetet fogyasztott. Az ilyen „böngészők” általában kisebb területen mozognak, mint a legelészők.

3. Mozgásmód – Anatómiai felépítésük, különösen hosszú mellső végtagjaik és erős karcsontjaik, azt sugallják, hogy nem ugráltak, hanem négy lábon jártak. Ez az erdőben hatékony, de nem teszi lehetővé a hosszú távú vándorlást.

Az esőerdők eltűnése és a kihalás

Körülbelül 280 ezer évvel ezelőtt az éghajlat megváltozott: az addigi buja esőerdők szárazabb, nyílt erdőségekké alakultak. A Protemnodonok, akik szorosan kötődtek az esőerdőkhöz, nem tudtak alkalmazkodni. Nem voltak képesek nagy távolságokat megtenni, hogy új, kedvező élőhelyeket találjanak. Így gyakorlatilag egy „ökológiai csapdába” estek – a táplálékuk eltűnt, és velük együtt ők is kipusztultak.

Az újonnan alkalmazott datálási módszerek, például az optikailag stimulált lumineszcencia és az urán-tórium elemzés, megerősítették, hogy ezek a kenguruk 280-330 ezer évvel ezelőtt éltek – épp akkor, amikor a helyi esőerdők összeomlottak.

Új szemlélet a kihalt állatokról

A kutatás eredményei nemcsak a Protemnodonok életmódjára vetítenek fényt, hanem szélesebb tanulságot is hordoznak: a testméret önmagában nem elég ahhoz, hogy megértsük egy kihalt állat mozgási szokásait. Az élőhely, a táplálkozás típusa és a mozgásmód is kulcsfontosságú tényezők.

„Azt vártuk, hogy ezek az óriáskenguruk hatalmas területeken vándoroltak, de valójában szinte alig mozogtak – hasonlóan a kisebb mai kengurufajokhoz” – mondta a kutatást vezető Christopher Laurikainen Gaete.

Dr. Scott Hocknull pedig hozzátette: „Az új izotópos technikák olyanok, mint az ősi GPS-nyomkövetők – képesek vagyunk követni, hol éltek, mit ettek és hogyan haltak meg ezek az állatok. Ez a paleontológia új korszaka.”

Üzenet a jelennek

A Protemnodonok kihalása figyelmeztetés: azok a fajok, amelyek szűk ökológiai fülkéhez alkalmazkodtak, elsőként tűnhetnek el, ha környezetük változik. Az ősi minták megértése segíthet előre jelezni, milyen veszélyekkel nézhetnek szembe a modern fajok a klímaváltozás korában.

A tanulmány a PLOS One folyóiratban jelent meg .