Egyes térségekben hamarabb jelent meg a felmelegedés, mint a modellek jelezték

A klímamodellek évtizedek óta alapvető eszközei annak, hogy a kutatók megértsék a Föld éghajlatának változását és megbecsüljék a jövőbeli felmelegedés mértékét. Globális szinten kifejezetten jól teljesítenek, regionális szinten azonban jóval nehezebb pontos előrejelzéseket készíteni.

Egy új kutatás szerint ráadásul nemcsak abban lehet eltérés, hogy egy-egy térség mennyire gyorsan melegszik, hanem abban is, hogy mikor válik egyértelműen felismerhetővé az emberi tevékenységhez kapcsolódó felmelegedés jele.

A Max Planck Meteorológiai Intézet kutatói 173 év hőmérsékleti megfigyeléseit elemezték, majd eredményeiket 343 klímamodell-szimulációval vetették össze. A vizsgálat szerint egyes régiókban a modellek túl későre, máshol viszont túl koraira tették a tartós felmelegedési jel megjelenését.

Hogyan lehet elkülöníteni a felmelegedést a természetes ingadozásoktól?

Egyetlen forró nyár vagy különösen hideg tél alapján nem lehet megmondani, hogyan változik hosszú távon egy térség éghajlata.

Ennek oka a természetes változékonyság. Az óceáni áramlatok, a légköri cirkuláció, az El Niño és más természetes folyamatok éveken vagy akár évtizedeken keresztül is módosíthatják egy-egy terület hőmérsékletét.

A kutatók ezért azt vizsgálták, hogy mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a hosszú távú, külső kényszerekhez kapcsolódó felmelegedési jel egyértelműen kiemelkedjen ebből a természetes „zajból”.

A vizsgálat szerint a világ nagy részén ehhez nagyjából 30–35 évnyi hőmérsékleti adatra van szükség.

Az Északi-sarkvidéken sokkal gyorsabban látható a változás

A különbségek azonban rendkívül nagyok.

Az Északi-sarkvidéken, a trópusi Észak-Atlanti-óceánon, az Atlanti-óceán déli részén, valamint az Indiai- és a Csendes-óceán közötti meleg víztömegek térségében már 10–15 évnyi adat elegendő lehet ahhoz, hogy a felmelegedési jel elkülönüljön a természetes ingadozásoktól.

Más területeken ennél jóval hosszabb időre van szükség. A Csendes-óceán északi és trópusi keleti részén, valamint a Déli-óceán jelentős területein 30–45 év kellhet ehhez.

A kutatók olyan régiókat is azonosítottak, ahol a vizsgált időszakban még nem emelkedett egyértelműen a természetes változékonyság fölé a külső kényszerekhez kapcsolódó jel. Ide tartozik az Észak-Atlanti-óceán Grönlandtól délre található hideg térsége és a Déli-óceán egy része.

A modellek egyes helyeken elkéstek

Amikor a kutatók összehasonlították a megfigyeléseket hét klímamodell eredményeivel, jelentős regionális eltéréseket találtak.

A modellek átlagosan későbbre jelezték a felmelegedési jel egyértelmű megjelenését többek között az Északi-sarkvidéken, az Antarktisz partvidékén, valamint Észak-Amerika, Európa és Délkelet-Ázsia egyes területein.

Más régiókban éppen az ellenkezője történt. A Csendes-óceán keleti egyenlítői térségében, a Déli-óceán bizonyos részein és az Észak-Atlanti-óceán szubpoláris térségében a modellek túl korán jelezték a változás megjelenését.

Ez fontos különbség, mert a regionális klíma-előrejelzésekre egyre több döntés épül a mezőgazdaságtól kezdve a vízgazdálkodáson át egészen a várostervezésig.