Egy ősi felmelegedés feltárta a Föld egyik legveszélyesebb klímabillenőpontját

A klímaváltozásról szóló vitákban egyre gyakrabban jelenik meg a „billenőpont” kifejezés. A tudósok ezzel azt a kritikus küszöböt írják le, amelyet átlépve egy természeti rendszer hirtelen és visszafordíthatatlan változáson mehet keresztül.

Egy új kutatás most a Föld egyik legismertebb ősi felmelegedési időszakát, a paleocén–eocén hőmaximumot (PETM) vizsgálta. Az eredmények szerint a 56 millió évvel ezelőtti esemény fontos tanulságokkal szolgálhat a jelenlegi klímaváltozás megértéséhez. A kutatók szerint az akkori folyamatok arra utalnak, hogy a Föld éghajlati rendszere bizonyos körülmények között olyan önfenntartó mechanizmusokat indíthat el, amelyek jelentősen felgyorsíthatják a felmelegedést.

Amikor a Föld néhány ezer év alatt drámaian felmelegedett

A paleocén–eocén hőmaximum körülbelül 56 millió évvel ezelőtt következett be. A légkörbe rövid idő alatt hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz került, ami 5–8 Celsius-fokos globális felmelegedést idézett elő. A sarkvidékeken a hőmérséklet olyan magasra emelkedett, hogy az Északi-sarkvidék óceánjának felszíni vize több százezer éven keresztül 20 Celsius-foknál is melegebb lehetett.

A felmelegedéshez valószínűleg több tényező együttes hatása vezetett. A kutatók vulkáni tevékenységet, metánfelszabadulást és a szénkörforgás felborulását is feltételezik a háttérben. A legfontosabb kérdés azonban nem az, hogy mi indította el a folyamatot, hanem az, hogy miért vált ilyen intenzívvé.

Mit jelent valójában a klímabillenőpont?

A billenőpont olyan határérték, amelynek átlépése után egy rendszer önerősítő folyamatokat indít el.

A sarkvidéki jég jó példa erre. A jég normális esetben visszaveri a Nap sugárzásának jelentős részét. Amikor a jég olvadni kezd, egyre nagyobb területen jelenik meg a sötét óceánfelszín, amely több hőt nyel el. Ez további felmelegedést okoz, ami még gyorsabb jégvesztéshez vezet. A folyamat önmagát erősíti.

A tudósok ma több olyan rendszert is azonosítottak, amelyek közel kerülhetnek ehhez a kritikus állapothoz. Ilyen lehet a grönlandi jégtakaró, az antarktiszi jégmezők, az Amazonas esőerdeje, az északi örökfagy vagy az Atlanti-óceán áramlási rendszere.

Az ősi felmelegedés azért aggasztó, mert a természetes folyamatok is felgyorsították

Az új kutatás molekuláris fosszíliákat és klímamodelleket használt annak feltárására, hogyan állt helyre a Föld éghajlata a PETM után.

Az eredmények arra utalnak, hogy a természetes rendszerek nem egyszerűen passzívan reagáltak a felmelegedésre. A szénkörforgásban bekövetkező változások, az óceánok működésének átalakulása és más visszacsatolási mechanizmusok aktív szerepet játszhattak a folyamat alakulásában. A rendszer végül stabilizálódott, de ehhez több százezer évre volt szükség.

A mai helyzetben nemcsak a mérték, hanem a sebesség is problémát jelent

A kutatók szerint a jelenlegi klímaváltozás egyik legnagyobb veszélye az, hogy a felmelegedés üteme rendkívül gyors.

A PETM idején a felmelegedés több ezer év alatt ment végbe. Az ipari forradalom óta az emberiség alig néhány generáció alatt idézett elő több mint 1 Celsius-fokos globális felmelegedést. A szén-dioxid-koncentráció ma a legmagasabb az elmúlt legalább kétmillió évben.

A szakértők attól tartanak, hogy bizonyos földi rendszerek már most is az instabilitás jeleit mutatják. Az örökfagy olvadása, a korallzátonyok pusztulása és a sarkvidéki jég gyors visszahúzódása mind olyan folyamatok, amelyek közelebb vihetnek bennünket a billenőpontokhoz.