Az ősi korallok evolúciója magyarázatot adhat a mai zátonyok sérülékenységére

A korallzátonyokat gyakran a tengerek esőerdeinek nevezik, hiszen az óceánok területének kevesebb mint egy százalékát borítják, mégis a tengeri fajok mintegy negyedének biztosítanak élőhelyet. Napjainkban azonban ezek az ökoszisztémák soha nem látott nyomás alatt állnak: a tengervíz melegedése, a savasodás és a szennyezés egyre gyakoribb korallfehéredést idéz elő.

Egy friss kutatás azonban egészen új nézőpontból vizsgálta a problémát. A tudósok több százmillió év fosszilis leleteit elemezték, és arra jutottak, hogy a ma uralkodó, algákkal együtt élő korallok evolúciós szempontból valójában sérülékenyebb stratégiát választottak, mint ősi rokonaik.

Nem mindig az algákkal élő korallok voltak sikeresek

A mai zátonyépítő korallok többsége szoros együttélésben él mikroszkopikus algákkal. Ezek az algák fotoszintézisük révén energiát termelnek, amelynek jelentős részét átadják a korallnak. Cserébe biztonságos élőhelyet kapnak.

Ez a kapcsolat rendkívül hatékony, ezért a modern korallzátonyok hihetetlenül gyors növekedésre képesek. A kutatás szerint azonban a földtörténet nagy részében nem ez volt a sikeres stratégia. A fosszilis adatok alapján a korallok több százmillió éven át algák nélkül éltek, és hosszú időn keresztül ők voltak a domináns csoport.

A tömeges kihalások próbára tették őket

A kutatók azt is megvizsgálták, hogyan reagáltak a különböző korallcsoportok a múlt nagy kihalási eseményeire.

A késő devon időszak, mintegy 370 millió évvel ezelőtt bekövetkezett tömeges kihalás során az algákkal együtt élő korallok szinte teljesen eltűntek, és hosszú időre nem tudtak újra megerősödni. Ezzel szemben azok a fajok, amelyek nem függtek ettől a szimbiózistól, jóval nagyobb arányban maradtak fenn.

A kutatás szerint a melegedő tengerek és az oxigénhiány mindkét csoportot sújtották, de az algáktól függő korallok sokkal nehezebben alkalmazkodtak a gyors környezeti változásokhoz.

Innen eredhet a mai korallfehéredés sérülékenysége

A korallfehéredés akkor következik be, amikor a hőstressz miatt a korallok kilökik magukból a velük együtt élő algákat.

Mivel ezek az algák biztosítják a korallok energiájának jelentős részét, elvesztésük után az állatok legyengülnek, és ha a hőstressz tartós marad, el is pusztulhatnak. A mostani kutatás szerint ez a sérülékenység nem új jelenség, hanem mély evolúciós gyökerekkel rendelkezik. Az algákkal való együttélés rendkívül sikeres alkalmazkodás volt stabil, meleg tengerekben, ugyanakkor érzékenyebbé tette a korallokat a hirtelen környezeti változásokra.

Mit jelent ez a mai zátonyok számára?

A sekély trópusi korallzátonyok ma éppen azokból az algás korallokból épülnek fel, amelyek a kutatás szerint történelmileg is érzékenyebbek voltak a felmelegedésre.

Ez segíthet megmagyarázni, miért okoznak napjaink tengeri hőhullámai egyre gyakoribb és kiterjedtebb korallfehéredési eseményeket. A kutatók szerint a fosszilis leletek tanulmányozása nemcsak a múlt megértését szolgálja, hanem a jövő korallzátonyainak sorsáról is fontos információkat adhat.