Alaszka fagyott talaja a mélyben is gyorsan melegszik Fókusz kulcsszó: alaszkai permafroszt

A klímaváltozás hatásait legtöbbször a levegő hőmérsékletén, az olvadó gleccsereken vagy a tengeri jég visszahúzódásán keresztül érzékeljük. Alaszkában azonban a változás jóval a felszín alatt is zajlik. Egy új kutatás szerint az állam talaja az elmúlt évtizedekben szinte minden vizsgált régióban melegedett, és a folyamat még több mint egy méterrel a felszín alatt sem gyengült egyértelműen.

A Washington State University kutatói 43 alaszkai mérőállomás 1997 és 2023 között gyűjtött adatait elemezték. A leggyorsabb talajmelegedést az északi, összefüggő permafroszttal borított térségekben mutatták ki. Az eredmények azért különösen fontosak, mert a tartósan fagyott talaj felengedése nemcsak az északi tájat és az infrastruktúrát alakíthatja át, hanem a globális klímára is visszahathat.

Huszonhét év adataiból rajzolódott ki a változás

A kutatók Alaszka területét három csoportra osztották: folyamatos permafroszttal, szakaszos permafroszttal és permafroszt nélküli területekre. Ezután a levegő és a talaj hőmérsékletének hosszú távú változásait hasonlították össze.

A folyóiratban megjelent tanulmány szerint mindhárom régió talaja szignifikánsan melegedett. A folyamatos permafroszt térségében a teljes vizsgált talaj átlagos melegedése évtizedenként 0,64 Celsius-fok volt. A szakaszos permafroszt területén 0,37, a permafroszt nélküli régiókban pedig 0,35 Celsius-fokos emelkedést mértek évtizedenként.

A levegő még ennél is gyorsabban melegedett a legészakibb területeken: a folyamatos permafroszt régiójában az átlagos növekedés elérte az évtizedenkénti 1,15 Celsius-fokot.

A mélyebb talaj sem marad érintetlen

A kutatás egyik legfontosabb eredménye éppen azzal kapcsolatos, mi történik a felszín alatt.

A talaj hőmérsékletének évszakos ingadozása a mélységgel általában csökken. Ebből könnyű lenne arra következtetni, hogy a mélyebb rétegek a hosszú távú felmelegedéssel szemben is védettebbek. Az alaszkai adatok azonban nem ezt mutatták.

A folyamatos permafroszt területén a kutatók 5 centimétertől egészen 120 centiméteres mélységig rendelkeztek mérésekkel, és nem találtak szignifikáns különbséget a különböző mélységek hosszú távú melegedési üteme között.

Sőt, 120 centiméteres mélységben a vizsgált állomások 92 százalékánál statisztikailag kimutatható melegedést találtak. Öt centiméteres mélységben ugyanez az arány 70 százalék volt. Ez nem azt jelenti, hogy a mélyebb talaj mindenhol gyorsabban melegszik, hanem azt, hogy a hosszú távú melegedési jel ott különösen következetesen megjelenik.

Télen történik az egyik legnagyobb változás

Az évszakok összehasonlítása további különbségeket tárt fel.

A folyamatos permafroszttal borított területeken a talaj télen és tavasszal melegedett a leggyorsabban. A téli átlagos változás évtizedenként 2,14 Celsius-fok, a tavaszi pedig 2,32 Celsius-fok volt a vizsgált mélységeket együtt tekintve.

A permafroszt nélküli alaszkai területeken ezzel szemben nyáron volt a legerősebb a talaj felmelegedése.

A különbségben a hótakaró is fontos szerepet játszik. A hó nem egyszerűen hideg rétegként fekszik a felszínen: hőszigetelőként is működik, ezért képes elválasztani a talaj hőmérsékletét a fölötte lévő levegő gyors változásaitól. A kutatás szerint a vastagabb hótakaróval rendelkező térségekben gyengébb volt a levegő és a talaj hőmérséklete közötti kapcsolat.