Afrika élővilágát nem lehet csak nemzeti parkokkal megmenteni

Az elmúlt években a természetvédelem egyik legismertebb globális célkitűzésévé vált az úgynevezett „30×30” vállalás, amely szerint 2030-ig a Föld szárazföldi és tengeri területeinek 30 százalékát védelem alá kell helyezni. A cél mögött az a logika áll, hogy minél több természetes élőhely kerül oltalom alá, annál nagyobb esély marad a biodiverzitás megőrzésére.

Egy új afrikai kutatás azonban arra figyelmeztet, hogy a természetvédelem sikere nem mérhető kizárólag a térképen kijelölt védett területek nagyságával. A Biological Diversity folyóiratban megjelent tanulmányról az EurekAlert is beszámolt.

A veszélyeztetett fajok jelentős része a parkokon kívül él

A kutatás több afrikai példát is bemutat. Kamerun egyes erdőségeiben veszélyeztetett főemlősök olyan területeken maradtak fenn, amelyek hivatalosan nem állnak természetvédelmi oltalom alatt. Sierra Leonéban pedig a törpevízilovak jelenlétére utaló nyomok mintegy 80 százalékát a védett területeken kívül találták meg.

A szerző szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a hagyományos természetvédelmi megközelítés gyakran figyelmen kívül hagyja az úgynevezett „működő tájakat”, vagyis a mezőgazdasági területeket, legelőket, közösségi erdőket és hagyományosan kezelt élőhelyeket. Ezek sok esetben fontos ökológiai folyosókat biztosítanak az állatok számára, és hozzájárulnak a genetikai sokféleség fenntartásához.

Nem elég kijelölni a védett területet

A probléma nem kizárólag Afrikára jellemző. Több nemzetközi elemzés szerint önmagában a védett területek számának növelése nem garantálja a biodiverzitás megőrzését. Számos országban úgynevezett „papírparkok” jöttek létre: a terület hivatalosan védett, de a gyakorlatban nincs megfelelő finanszírozás, ellenőrzés vagy természetvédelmi kezelés.

Több kutatás arra jutott, hogy a biodiverzitás szempontjából nem a terület mérete az egyetlen döntő tényező. Legalább ilyen fontos a természetvédelmi kezelés minősége, az ökológiai kapcsolatok fenntartása és a helyi közösségek bevonása.

A helyi közösségek szerepe felértékelődik

Az afrikai kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy a természetvédelmet nem lehet kizárólag kerítésekre és tiltásokra építeni. Számos vidéki térségben a helyi közösségek évszázadok óta együtt élnek a vadon élő fajokkal, és hagyományos földhasználati rendszereik sok esetben hozzájárulnak az élőhelyek fennmaradásához.

A kutatók szerint a jövő természetvédelmének egyik kulcsa az lehet, hogy a közösségi kezelésű területek, a fenntartható mezőgazdaság és a természetvédelmi célok ne egymás ellen, hanem egymást erősítve működjenek.

Mit tanulhat ebből Európa és Magyarország?

Bár a tanulmány Afrikára fókuszál, tanulságai Európában is aktuálisak. Magyarországon számos védett faj olyan mezőgazdasági tájakhoz kötődik, ahol a természetvédelem sikere nagyrészt a gazdálkodók együttműködésén múlik.

A klímaváltozás, az élőhelyek feldarabolódása és az intenzív földhasználat korában egyre világosabbá válik, hogy a biodiverzitás megőrzése nem kizárólag a nemzeti parkok feladata. A fajok jelentős része olyan tájakon él, ahol emberek is jelen vannak, ezért a természetvédelem jövője valószínűleg a védett területek és az ember által használt tájak közötti kapcsolat erősítésén múlik.

Az afrikai kutatás végső üzenete egyszerű: a természetvédelem nem csak a térképen kijelölt zöld foltokról szól. A biodiverzitás megőrzése sok esetben azon múlik, hogy sikerül-e fenntartható együttélést kialakítani az emberek és a természet között.