A mangroveerdők túlélési leckét adnak: gyorsan pótolják a klímaviharok okozta szénveszteséget

A floridai Everglades mangroveerdei nemcsak vadregényes gyökérlabirintusokkal kápráztatják el a turistákat, hanem éghajlati szuperhősként is viselkednek, legalábbis, ha elég időt kapnak. A Yale Környezetvédelmi Iskola új kutatása szerint ezek az erdők mindössze négy év alatt képesek visszanyerni azokat a szén-dioxid-készleteket, amelyeket a pusztító hurrikánok, mint a 2005-ös Wilma vagy a 2017-es Irma letaroltak.

A helyreállítási adósság mint éghajlati mérőszám

A kutatás egyik kulcsfogalma a „helyreállítási adósság”: annak kiszámítása, mennyi szén-dioxid veszteség éri az ökoszisztémát egy vihar alatt, és mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt a mennyiséget visszanyerje.

David Reed, a tanulmány vezető szerzője úgy fogalmaz: nem az a fő kérdés, mekkora volt az első ütés, hanem hogy mennyi ideig tart talpra állni utána. Ez a rugalmasság pedig létfontosságú a klímaváltozással sújtott part menti területek számára.

A mangrove mint szénelnyelő erőmű

A mangroveerdők a levegőből kivont szén-dioxidot törzseikben, gyökereikben és az alattuk lévő talajban tárolják. Vihar idején ez a szén visszakerülhet a légkörbe, de ha az erdő regenerálódhat, a veszteség visszafordítható. A kutatók több évnyi műholdképet, ökológiai terepi adatokat és földi érzékelők méréseit kombinálták, hogy képet kapjanak a szénciklus dinamikájáról.

Sparkle Malone, a tanulmány társszerzője szerint ezek az adatok „biztató jelek”, hogy az Everglades mangroveerdői képesek alkalmazkodni a jövőben várható klimatikus stresszfaktorokhoz – legalábbis egyelőre.

De mik is azok a mangroveerdők?

A mangroveerdő olyan különleges, part menti erdőtípus, amely trópusi és szubtrópusi területeken található, sós vagy félig sós vizek határán, például tengeröblök, lagúnák, folyótorkolatok mentén. Olyan, mint a természet válasza a kérdésre: „Hogyan lehet egy fát bokáig sós vízbe állítani anélkül, hogy zokon venné?”

A főbb jellemzői:

• Mangrovefajok: Több tucat növényfaj tartozik ide, de mindegyik képes túlélni sós vízben – olyan gyökérzetük van, ami szinte már egy építészeti bravúr. Egyesek légi gyökereket növesztenek, mások szűrik a sót.

• Kusza gyökérzet: Ez nem csak látványos, hanem brutálisan hasznos is. Stabilizálja a partokat, lassítja az eróziót, és felfogja az üledéket – kvázi a természet saját hullámtörő rendszere.

• Élőhelyek garmadája: Rovarok, halak, madarak, rákok és krokodilok is élnek itt, szóval ez kvázi egy sósvízi all-inclusive üdülőhely mindenféle élőlénynek.

• Szénmegkötés: A mangroveerdők kiemelkedően jók a szén-dioxid megkötésében. Ez azt jelenti, hogy miközben békésen ácsorognak a vízben, szó szerint a légkört tisztítják helyetted, te pedig még csak meg sem öntözted őket soha.

Összefoglalva:
A mangroveerdő a Föld egyik legmenőbb, leghasznosabb, és leginkább alulértékelt ökoszisztémája. Ha a trópusi természetnek lenne LinkedIn-profilja, ezt olvashatnánk rajta: „partvédő mérnök, szénmegkötő specialista, biodiverzitás-menedzser, túlélőművész.

A rugalmasságnak ára van – az idő

A regenerációhoz szükséges négy év azonban kényes küszöb. Ha a hurrikánok gyakorisága tovább nő, a mangroveerdők nem kapnak elég időt a helyreállításra. A helyzet hasonlít egy háztartás pénzügyi kríziséhez: egy váratlan költség még kezelhető, de ha túl sok jön egymás után, az összeomlás elkerülhetetlen.

Ezért a kutatók hangsúlyozzák: az éghajlatváltozás mérséklése nemcsak a jövő generációinak érdeke, hanem azoké az ökoszisztémáké is, amelyek most még képesek tartani a lépést.

Tervrajz más partvidékek számára

Bár a tanulmány a floridai Everglades-re összpontosított, módszerei és következtetései világszerte alkalmazhatók. A mangroveerdők számos trópusi partvidéken jelen vannak, a Fülöp-szigetektől Brazílián át az indiai-óceáni szigetvilágig. A kutatók szerint a „helyreállítási adósság” jó mérőszám lehet más területek ellenállóképességének felmérésére is.

A jövő kulcsa: időt adni a természetnek

A tanulmány üzenete világos: ha a társadalom biztosítja a mangroveerdőknek a regenerálódás lehetőségét, ezek az ökoszisztémák nemcsak megvédhetik a partvidékeket a viharoktól, de aktív szereplői lehetnek az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek is. A kérdés csupán az, hogy hajlandók vagyunk-e elég időt adni a természetnek.

A teljes tanulmány a Global Change Biology folyóiratban jelent meg.