A magashegyi erdőket sem védi már úgy a magasság az aszálytól

A magas hegyek erdei sokáig bizonyos fokú természetes védelmet élveztek a nyári aszályokkal szemben. A hűvösebb levegő, az alacsonyabb párolgás és a később elolvadó hó miatt a magasabban fekvő erdők általában kevésbé szenvedtek a vízhiánytól, mint a völgyekhez közelebb élő társaik.

Egy új svájci kutatás szerint azonban ez az előny fokozatosan eltűnik. A több évtizedet átfogó vizsgálat azt mutatja, hogy a magashegyi erdők ma már az aszályokkal szemben közel sem mutatnak olyan egyértelmű ellenálló képességet, mint korábban. A változás pedig nemcsak az erdők állapotát érintheti: Svájcban ezek a területek településeket és infrastruktúrát is védenek a lavináktól, földcsuszamlásoktól és kőomlásoktól.

Négy évtized erdeit vizsgálták

A Berni Alkalmazott Tudományok Egyetemének és a svájci WSL kutatóintézetnek a szakemberei a svájci Nemzeti Erdőleltár több évtizedes adatait elemezték. A vizsgált erdőállományok 282 és 2219 méter közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedtek el.

A kutatók az 1983 és 2022 közötti időszak adatait öt magassági övezetre bontották. A vizsgálat során többek között a fák számának, növekedésének és az erdőállományok sűrűségének változását követték nyomon. Emellett 1984 és 2022 közötti Landsat-műholdfelvételek segítségével azt is megvizsgálták, hogyan reagált a lombkorona a súlyos aszályokra.

Egyre több erdőállomány kerül bajba

A legnagyobb változás az alacsonyabban fekvő területeken következett be. A legalsó magassági övezetben a hanyatló erdőállományok aránya a vizsgálati időszak elején mért 11,1 százalékról a legutóbbi időszakra 30,4 százalékra emelkedett.

A legmagasabban fekvő erdők eleinte másképp viselkedtek. A hanyatló állományok aránya először 14,8 százalékról 10,3 százalékra csökkent, később azonban megfordult a tendencia, és a legutóbbi időszakban már 18,8 százalékot ért el.

Ráadásul még a növekedő erdőállományokban is lassulást tapasztaltak. A kutatás szerint ez elsősorban a fák számának változásával függött össze, nem azzal, hogy az egyes megmaradó fák feltétlenül lassabban növekedtek volna.

A magasabban fekvő erdők elveszítik előnyüket

A kutatás egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy fokozatosan eltűnt a tengerszint feletti magasság és az aszállyal szembeni ellenálló képesség korábbi kapcsolata.

A vizsgált időszakban öt különösen súlyos aszályt azonosítottak: 2003-ban, 2006-ban, 2015-ben, 2018-ban és 2022-ben. Mindegyik esemény a vizsgált erdőállományok több mint 30 százalékát érintette, beleértve a legmagasabban fekvő területeket is.

Korábban a magasabb fekvésű, növekedő erdők lombkoronája jobban ellenállt a szárazságnak és gyorsabban helyreállt utána. Ez a különbség azonban fokozatosan csökkent, a legutóbbi vizsgálati időszakra pedig lényegében eltűnt. A magasabban fekvő erdők tehát továbbra is valamivel kevésbé száraz környezetben élhetnek, de már nem reagálnak egyértelműen jobban az aszályokra.

A nagy fák különösen sérülékenyek

Az eredmények szerint a lombkorona legnagyobb, domináns fái több időszakban is különösen érzékenyek voltak az aszályra. Ennek egyik lehetséges oka nagyobb vízigényük.

A kutatók ugyanakkor érdekes átalakulást is észleltek. A hanyatló erdőkben idővel eltűnhettek a leginkább aszályérzékeny példányok, így a megmaradó állomány kezdetben ellenállóbbnak tűnhetett. Az aszály utáni regeneráció azonban lassabbá vált.

Ez arra utalhat, hogy egy erdő akkor is veszíthet hosszú távú ellenálló képességéből, ha egy-egy újabb száraz időszakot látszólag viszonylag jól átvészel.