A legtöbb rovarfaj a trópusokon él, mégis alig tudunk róluk valamit

A trópusi esőerdőket gyakran a Föld biodiverzitásának fellegváraiként emlegetjük. A jaguárok, orangutánok vagy egzotikus madarak mellett azonban egy sokkal népesebb állatcsoport rejtőzik ezekben az ökoszisztémákban: a rovarok. Egy új nemzetközi tanulmány szerint a világ rovarfajainak több mint 80 százaléka a trópusokon élhet, miközben éppen ezekről a fajokról rendelkezünk a legkevesebb használható információval.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ez nem pusztán tudományos hiányosság. Ha nem tudjuk pontosan, milyen fajok élnek egy területen, hol fordulnak elő és hogyan változik az állományuk, akkor azt sem lehet megbízhatóan eldönteni, mely élőhelyeket kellene a legsürgősebben megvédeni.

Milliónyi faj várhat még felfedezésre

A rovarok messze a Föld legváltozatosabb állatcsoportját alkotják. A BioScience-ban megjelent tanulmány 14–30 millióra teszi a lehetséges fajszámukat, miközben ezek nagy része továbbra sincs tudományosan dokumentálva.

Egy másik, 2026-ban publikált kutatás valamivel szűkebb, de így is rendkívül magas becslést adott. A kutatók 1,6 millió trópusi rovar genetikai adataira is támaszkodva arra jutottak, hogy legalább 14–20 millió rovarfaj létezhet a bolygón. Ez két-háromszorosa a korábban széles körben elfogadott, mintegy hatmilliós becslésnek.

Vagyis még az sem teljesen világos, milyen nagyságrendű élővilágot próbálunk megőrizni.

Ott tudunk róluk a legkevesebbet, ahol a legtöbben vannak

A probléma földrajzi eloszlása különösen feltűnő. Miközben a trópusi területek őrzik a rovarvilág túlnyomó részét, a hosszú távú megfigyelések és elterjedési adatok jelentős hányada a mérsékelt égövből származik.

A kutatók szerint a Global Biodiversity Information Facility rovarelterjedési adatainak közel 26 százaléka például az Egyesült Királyságból származik. Ráadásul még ezeken a jól kutatott területeken sem egyenletes a figyelem: a brit rovaradatok 82 százaléka lepkékhez és molyokhoz kapcsolódik.

Ez komoly torzítást okozhat. A látványos és könnyen azonosítható fajokról rengeteg információ gyűlik össze, miközben kevésbé feltűnő rovarcsoportok akár szinte teljesen láthatatlanok maradhatnak a természetvédelmi adatbázisokban.

Az elveszettnek hitt tudás egy része valójában már létezik

A kutatás egyik legérdekesebb felismerése, hogy nem feltétlenül minden esetben újabb terepi expedíciókra van szükség.

Rengeteg értékes információ már ma is rendelkezésre állhat helyi tudományos folyóiratokban, egyetemi gyűjteményekben, múzeumokban, regionális adatbázisokban vagy helyi szakemberek feljegyzéseiben. Ezek azonban gyakran nem kerülnek be azokba a nemzetközi adatbázisokba, amelyekből a globális természetvédelmi döntésekhez szükséges elemzések készülnek.

A kutatók ezért a hagyományos terepi vizsgálatok mellett a múzeumi gyűjtemények, a DNS-vonalkódolás, a helyi szakértelem és a közösségi tudomány együttes használatát javasolják.