A hagyományos gazdaságok bizonyítják, hogy a természet és a mezőgazdaság együtt is működhet

A modern mezőgazdaságról szóló vitákban gyakran úgy jelenik meg a helyzet, mintha választanunk kellene két cél között: vagy elegendő élelmiszert termelünk, vagy megőrizzük a természetet. Egy új nemzetközi kutatás azonban arra utal, hogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb.

A kutatók a világ különböző részein található hagyományos mezőgazdasági tájakat vizsgálták, és arra jutottak, hogy számos olyan rendszer létezik, ahol a termelés és a biodiverzitás évszázadok óta képes együtt fennmaradni. Ezek a gazdaságok nem a maximális hozamra épülnek, hanem arra, hogy az emberi tevékenység és a természet kölcsönösen erősítse egymást.

A világ örökségi gazdaságai

A vizsgálat középpontjában az úgynevezett Globally Important Agricultural Heritage Systems (GIAHS) területek álltak. Ezeket a rendszereket az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ismeri el olyan tájakként, ahol a helyi közösségek generációkon át fenntartható módon gazdálkodtak.

A kutatásban szereplő helyszínek között voltak osztrák alpesi legelők, észak-afrikai datolyapálma-oázisok, portugál hegyvidéki rozsvidékek és más tradicionális mezőgazdasági tájak. Első pillantásra nagyon különböznek egymástól, mégis közös bennük, hogy a termelés nem szorította ki teljesen a természetet.

A siker mögött nem egyetlen recept áll

A Göttingeni Egyetem kutatói mintegy 350 szakembert, gazdálkodót és helyi szervezetet kerestek meg a világ örökségi mezőgazdasági rendszereiben. A válaszok alapján négy fő stratégia rajzolódott ki, amelyek segítik ezeknek a tájaknak a fennmaradását.

Egyes közösségek a helyi eredetmegjelölésekre és prémium minőségű termékekre építenek. Mások olyan alapvető élelmiszereket termesztenek, amelyek évszázadok óta a helyi étrend részét képezik. Vannak térségek, ahol az exportpiacok biztosítják a gazdasági életképességet, míg máshol a kulturális hagyományok és a közösségi tudás adják a rendszer alapját.

A kutatás szerint éppen ez a sokszínűség a legfontosabb tanulság: nincs univerzális modell, amely mindenhol működne.

Miért kedveznek ezek a rendszerek az élővilágnak?

A hagyományos mezőgazdasági tájak általában mozaikos szerkezetűek. A szántók, legelők, gyümölcsösök, sövények, kisebb erdőfoltok és vizes élőhelyek egymás mellett helyezkednek el.

Ez a változatosság sokkal több élőlény számára kínál megfelelő élőhelyet, mint a nagy kiterjedésű monokultúrás területek. Számos európai kutatás kimutatta, hogy a hagyományos kaszálórétek, gyümölcsösök és legelők a kontinens legfajgazdagabb ökoszisztémái közé tartoznak.

A természetvédők szerint ezek a tájak nem a vadont helyettesítik, hanem fontos átmenetet képeznek az emberi használat és a természetes élőhelyek között.

Európa is veszít ezekből a tájakból

Miközben a világ egyes részein még fennmaradtak ezek a rendszerek, Európában sok helyen gyorsan eltűnnek.

A Kárpátok hagyományos kaszálórétjei, a mediterrán mozaikos gazdaságok vagy a történelmi gyümölcsösök sok esetben a gépesítés, a földhasználat átalakulása és az elvándorlás miatt szorulnak vissza. A kutatók szerint ezzel nemcsak kulturális örökség vész el, hanem jelentős biodiverzitás is.