Önkéntes vízőrzők küzdenek a Homokhátság elsivatagodása ellen

Magyarország egyre súlyosbodó vízválságára átfogó, központi megoldás hiányában önkéntesek egy elkötelezett csoportja vette kezébe az ügyet. Balázs Zsolt szabadúszó fotós dokumentálta ezeknek a civileknek a munkáját a Homokhátság északkeleti határában. Az elmúlt hetek intenzív hőhulláma előtti utolsó akciójuk alkalmával a jászkarajenői pusztákon küzdöttek az értékes víz visszatartásáért.

A Szolnoktól délnyugatra, a Gerje és a Körös folyók között fekvő 19 ezer hektáros terület a köves pusztáiról és kiterjedt szántóiról ismert. A magukat vízimadárnak nevező önkéntesek csoportját Németh András ökológus vezeti. Az alulról szerveződő összefogás helyi gazdákat, állattartókat, geológusokat, vízügyi szakértőket és természetvédőket foglal magában, akiket egy közös cél egyesít: a Homokhátság félsivatagi zónáinak helyreállítása és vízmegőrzése.

A vízőrzők célja

A csapat célja, hogy a vizet visszaadják a tájnak, illetve a vizet a tájban tartsák. Az önkéntesek egyszerű eszközökkel, például lapátokkal és vödrökkel felfegyverkezve földgátakat építenek a csatornákban, hogy megakadályozzák a víz elszökését a földekről. A táj fizikai megváltoztatásával arra törekszenek, hogy minél több vizet tartsanak vissza, ami az éghajlatváltozás erősödésével egyre fontosabb erőforrás.

Az épített földgátak  a kiszáradó sós puszták felé terelik a vizet, és megakadályozzák, hogy a felgyülemlett kevés víz a csatornahálózaton keresztül távozzon. A tartós téli hótakaró hiánya és az évek óta tartó rossz vízgazdálkodás kombinációja helyenként drasztikusan lecsökkentette a talajvízszintet, néhol 11,5 méteres mélységet is elérve, például Jászszentlászló határában. Ez mind a kisüzemi, mind a nagyüzemi mezőgazdasági termelést érinti, ami súlyos helyzetet teremt, mivel az élelmiszerigény mind helyi, mind globális szinten tovább növekszik.

A gazdák korábban harmóniában éltek a tájjal, mozaikos elrendezésben gazdálkodtak, ami megakadályozta a földek kiszáradását. Az ipari mezőgazdaság ezzel szemben a saját igényei szerint alakította át a tájat, aminek következtében a tanyasi élet és a víz eltűnt az állatállományokkal együtt.

Egy helyi gazda elmondása szerint az aszály már folyamatos probléma. Földjei a sós mocsárral határosak, és rájött, hogy a legjobb rövid távú megoldás az, ha hagyja, hogy földjei egy részét elöntse a víz, abban a reményben, hogy ez a következő évben javítja a terméshozamot.

A gátépítés további előnyei

A gátépítési erőfeszítések létfontosságúak a helyi kétéltűek és madarak túlélése szempontjából, amelyek tavasszal a sós mocsarak vizétől függenek.

A sósmocsarakhoz kapcsolódó vizes élőhelyeknek jellemzően kora tavasztól nyár közepéig víz alatt kell lenniük ahhoz, hogy a vizes élőhelyekkel kapcsolatos szervezetek fennmaradjanak. A jászkarajenői puszták, egy kevéssé ismert szikes terület, amelyet természetvédelmi értéke miatt Natura 2000-es területté nyilvánítottak.

Csak júniusban mintegy 10,4 köbkilométer víz folyt le a Dunán anélkül, hogy visszatöltődött volna. Ennél kevesebb az éghajlati vízhiány az Alföld nyári felén. Ezt a vízmennyiséget betárazva Baja ivóvízellátása 520 évre, Budapesté pedig 83 évre lenne megoldott.