A következő járvány már itt lehet – csak nem ott keressük, ahol kellene

A COVID–19 után a világ figyelme elsősorban az ismert vírusokra irányult: influenzatörzsekre, koronavírusokra, régóta jelen lévő zoonózisokra. Egy új kutatás azonban arra figyelmeztet, hogy ez a fókusz félrevezető lehet. A következő pandémiát ugyanis nem feltétlenül a „szokásos gyanúsítottak” okozzák majd, hanem olyan kórokozók, amelyekről még alig tudunk valamit.

A megszokott veszélyek félrevezethetnek

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a gyakran megjelenő, sokszor „átugró” vírusok nem feltétlenül a legnagyobb fenyegetések. Azok a kórokozók, amelyek már többször próbáltak fajok között terjedni, de nem tudtak tartósan megtelepedni az emberben, valójában kisebb kockázatot jelenthetnek, mint gondolnánk.

Ez azért van, mert minden sikertelen „átugrás” információt hordoz: azt jelzi, hogy a vírus nem képes hatékonyan emberről emberre terjedni. A múltbeli kudarcok tehát csökkentik annak esélyét, hogy a következő próbálkozás sikeres lesz.

Az igazi veszély: az ismeretlen kórokozók

Ezzel szemben a valódi kockázatot azok az új, kevéssé ismert vírusok jelentik, amelyeknek még nincs „történetük”. Ezeknél a tudomány nem tud korábbi kudarcokra támaszkodni, így a kockázat is nehezebben becsülhető.

Egy frissen megjelent vagy gyorsan változó kórokozó esetében sokkal nagyobb az esély arra, hogy sikeresen alkalmazkodik az emberi szervezethez, és tartósan el tud terjedni.

A spillover nem egyenlő pandémiával

A járványok kiindulópontja általában az úgynevezett spillover, amikor egy állati vírus átterjed az emberre. Ez azonban önmagában még nem jelent globális veszélyt. A legtöbb ilyen esemény „zsákutcába fut”, és nem vezet további fertőzésekhez.

A kulcs az úgynevezett „host jump”, amikor a vírus nemcsak megfertőzi az embert, hanem képes is tartósan terjedni az emberi populációban. Csak ekkor válik egy lokális eseményből potenciális világjárvány.

A környezetváltozás felgyorsítja a folyamatot

A modern világban egyre több olyan helyzet alakul ki, amely kedvez az új kórokozók megjelenésének. Az erdőirtás, az urbanizáció és az állattartás intenzifikációja mind növeli az ember és a vadon élő állatok közötti kontaktust.

A tudományos becslések szerint az újonnan megjelenő fertőző betegségek jelentős része állati eredetű, és ezek száma évtizedek óta folyamatosan növekszik.

Ez azt jelenti, hogy a jövő pandémiái egyre nagyobb valószínűséggel „ismeretlen forrásból” érkeznek majd.

Miért nézünk rossz helyre?

A kutatók szerint a probléma egyik gyökere, hogy a megfigyelési rendszerek gyakran a már ismert vírusokra koncentrálnak. Ez érthető, hiszen ezeknél áll rendelkezésre a legtöbb adat, és ezekre lehet a legkönnyebben felkészülni.

Csakhogy ezzel párhuzamosan háttérbe szorulnak azok az új, kevéssé vizsgált kórokozók, amelyek valójában nagyobb veszélyt jelenthetnek. A figyelem tehát nem mindig ott összpontosul, ahol a legnagyobb a kockázat.

Mit jelent ez a jövőre nézve?

A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy a pandémiák megelőzéséhez új szemléletre van szükség. Nem elegendő a már ismert vírusokat figyelni – sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az újonnan megjelenő kórokozók azonosítására és követésére.

Ez magában foglalja:

• az ember és állat közötti érintkezési pontok monitorozását
• a gyorsan változó vírusok genetikai nyomon követését
• a környezeti változások hatásainak vizsgálatát

A szakértők szerint csak így lehet időben felismerni azt a kórokozót, amelyből a következő világjárvány kialakulhat.

A legnagyobb veszély: a bizonytalanság

A tanulmány végső tanulsága talán az, hogy a legnagyobb fenyegetést nem az ismert vírusok jelentik, hanem azok, amelyekről még alig tudunk valamit.

A következő pandémia tehát nem feltétlenül egy jól ismert kórokozóból indul ki – hanem egy olyanból, amely már most is jelen lehet a világban, csak éppen még nem figyelünk rá eléggé.