A Föld természetes határvonala, amelyet egyetlen faj sem lép át

Korai felfedezők megfigyelték, hogy két szomszédos sziget – amelyeket a Wallace-vonal választ el – élővilága meglepően eltérő. Az egyik oldalon tigrisek és elefántok éltek, míg alig egy hajóútnyira erszényes állatok laktak. Mi okozhat ilyen éles különbséget ilyen kis távolságon belül?

Dr. Penny Van Oosterzee, a James Cook Egyetem ökológiai kutatója évek óta tanulmányozza ezeket a mintázatokat. Megállapítása szerint a Wallace-vonal arra emlékeztet minket, hogy a földrajzi akadályok akkor is képesek szétválasztani az élőhelyeket, ha azok fizikailag közel helyezkednek el egymáshoz.

Mi az a Wallace-vonal?

A Wallace-vonal Délkelet-Ázsián halad keresztül, és éles határt képez az ázsiai és ausztrál élővilág között. Ez a vonal Borneó és Celebesz (Sulawesi), valamint Bali és Lombok szigetei között húzódik – a két utóbbi sziget alig 24 kilométerre fekszik egymástól.

Habár ez a vonal nem egy hivatalos határ, mégis úgy működik, mint egy láthatatlan kerítés. Az ázsiai madárfajok többsége az egyik oldalon található, míg az ausztrál kakaduk és más madárfajok a másikon élnek.

A Wallace-vonal mögött egy mély óceáni árok, a Makassar-szoros húzódik. Az elmúlt jégkorszakok alatt, amikor a tengerszint jelentősen csökkent, számos sziget között szárazföldi hidak alakultak ki, amelyeken keresztül az állatok szabadon vándorolhattak.

A Makassar-szoros azonban soha nem tűnt el teljesen – az ott lévő mély víz örökre áthatolhatatlan akadály maradt. Az állatok így nem tudtak egyszerűen átvándorolni egyik élőhelyről a másikra. Az élővilág tehát alkalmazkodott a helyi környezethez: azok a fajok maradtak fenn, amelyek meg tudtak élni az adott területen található táplálékból, és képesek voltak elkerülni a ragadozókat.

Még a madarak is – bár képesek átrepülni nagy távolságokat – inkább a megszokott élőhelyükön maradnak, mert a két oldal klímája és táplálékforrásai eltérőek. A Wallace-vonal tehát egy természet által kialakított láthatatlan határ, amely évszázadokon át elkülönítette az élővilágot.

A Makassar-szoros – a természetes határvonal

A Makassar-szoros Indonéziában található, Borneó és Celebesz között húzódik. Északon a Celebesz-tengerhez, délen pedig a Jáva-tengerhez kapcsolódik.

Ez a szoros nemcsak a hajózás szempontjából fontos, hanem a tengeri élővilág szempontjából is. Az erős tengeráramlatok tápanyagban gazdag vizet hoznak, amely virágzó korallzátonyokat, különféle halfajokat és mélytengeri élőlényeket táplál.

A Makassar-szoros kulcsfontosságú terület a klímaváltozással kapcsolatos kutatások számára is, mivel az emelkedő tengerszint és az áramlatok változása jelentős hatást gyakorolhat a tengeri ökoszisztémákra és a part menti közösségekre.

A Wallace-vonal és az evolúció

A Wallace-vonal felfedezése hozzájárult az evolúciós elméletek kialakulásához. A 19. század közepén Charles Darwin és Alfred Russel Wallace egymástól függetlenül dolgoztak ki elméleteket a természetes szelekcióról, és a Wallace-vonal tökéletes példája volt annak, hogyan alkalmazkodnak a fajok a helyi körülményekhez.

Wallace megfigyelései azt igazolták, hogy a fajok nem véletlenszerűen jelennek meg, hanem az evolúció során a földrajzi akadályok és környezeti feltételek alakítják őket. A Wallace-vonal így az egyik legerősebb bizonyítéka lett annak, hogy a földrajzi akadályok fontos szerepet játszanak az új fajok kialakulásában.

Tudományos viták és új nézőpontok

A Wallace-vonal pontos elhelyezkedése tudományos viták tárgya. Egyes kutatók, például Jason Ali és munkatársai (Hongkongi Egyetem), azt javasolták, hogy a vonalat módosítani kellene annak érdekében, hogy pontosabban tükrözze a földrajzi és biológiai realitásokat.

Bár egy határ áthelyezése a térképen egyszerű feladatnak tűnik, valójában jól mutatja, hogy a tudomány folyamatosan fejlődik, és a korábbi ismeretek idővel módosulhatnak.

Mi tartozik Ausztrálázsiához?

Ausztrálázsia földrajzi területe magában foglalja Ausztráliát, Új-Zélandot és a környező csendes-óceáni szigeteket.

Ausztrália hatalmas területével és egyedi élővilágával – például a kengurukkal és koalákkal – uralja a régiót. Az Ausztrálázsiához tartozó szigetek, mint Pápua Új-Guinea és Indonézia egyes részei, még nagyobb változatosságot kínálnak. Ezek a területek gazdag őshonos hagyományokkal és a világ egyik legváltozatosabb ökoszisztémájával büszkélkedhetnek.

A Wallace-vonal és az emberi történelem

A Wallace-vonal nemcsak az állatvilágot, hanem az emberi kultúrákat is elválasztja. A holland kutató, Fenneke Sysling szerint már a korai európai utazók is észrevették, hogy a vonal két oldalán élő emberek kulturális és testi jellemzői eltérőek.

A múltban azt állították, hogy a vonaltól keletre élők bizonyos vonásokban hasonlítottak a pápuákra, míg nyugaton inkább a maláj népcsoporthoz tartoztak. Az ilyen kutatások azonban vitatottak, és mára árnyaltabb képet nyújtanak az emberi sokféleségről.

A Wallace-vonal jövője

Bár a tengeri határok már nem akadályozzák az emberi mozgást, az állatvilág továbbra is a Wallace-vonal által kialakított természetes korlátokhoz igazodik. A kutatók kíváncsian figyelik, hogy a klímaváltozás és az élőhelyek pusztulása milyen hatással lesz a fajok eloszlására.

A Wallace-vonal azt bizonyítja, hogy a földrajzi távolság önmagában nem mindig döntő – az evolúciós történelem és a véletlen sokkal nagyobb szerepet játszhat. A természet még mindig rengeteg meglepetést tartogat számunkra – talán többet, mint azt bármelyik határvonal sugallná.