Irodai munkabaleset

Képernyőfotó 2015-03-24 - 9.33.45Bárhol és bármennyire is állítják az okosok, nem létezik olyan munkahely, ahol nem történhet munkahelyi baleset. Ezt egy biztosítóban dolgozó barátnőmtől tudom, aki már nagyon sok érdekes esettel találkozott. Íróasztalán gyakran landol olyan kártérítési igény, mely nevetséges helyzetből adódott és egy kis figyelemmel akár el is lehetett volna kerülni. Saját bevallása szerint kedvencei az irodai munkabalesetek, hiszen az ember azt gondolná, ott aztán esély sincs komoly sérülés összeszedésére. Mégis vannak esetek ilyen helyekről is. Leggyakrabban a kollégák felelőtlen viselkedése idézi ezeket elő és sokszor a tűzőgép játssza bennük a főszerepet. Ezzel történő „játék” okozza a munkahelyi balesetek nagy részét. Orvosi látleletek támasztják alá, hogy több tűzőkapcsot szedtek már ki a test különböző részeiről, és bizony az sem ritka, ha ezek komoly, olykor maradandó sérüléseket okoztak. A munkahelyi balesetek során összeszedett tűzőkapcsok leltárban történő megjelenéséről nincsenek információi, de azt tudja, hogy a szenvedő alany többször kapott már komoly kártérítést munkahelyétől.

admin / March 9, 2015 / munkabaleset / 0 Comments

Szabadalmaztasson világviszonylatban

szabadalom18Nem tudom, hogy mennyire gondolja komolyan fiam, hogy szabadalmaztatja találmányát, de úgy gondolom érdemes lenne utánajárni kicsit a folyamatnak. Az ember, ha bizonyos tudás birtokában van nem lesz kevesebb, ám ha nincs meg a megfelelő tudás egy bizonyos pillanatban nagyon sokat veszíthet is. Ennek szellemében kezdtem el megismerkedni a szabadalom-vedjegy.hu weboldal segítségével a szabadalmaztatással. Megtudtam, hogy szabadalom találmányokra, technológiákra, eljárásokra és gyártási módokra is szerezhető, ám a szabadalomnak világviszonylatban is újnak kell lennie. Bevallom, nem tudom, hogy a fiam által kitalált eszköz mennyire új, de ha komolyak szándékai mindenképpen támogatom, hogy elinduljon a szabadalomkutatás világszerte. Ennek a folyamatnak a keretében van lehetőség kiszűrni a duplikációt, hiszen ugyanolyan vagy hasonló dolog nem szabadalmaztatható. A folyamatnak köszönhetően jelentős pénzbeli és időbeli megtakarítások jelentkezhetnek, lehetőséget adva egy újabb találmány kifejlesztéséhez.

admin / March 7, 2015 / szabadalom / 0 Comments